Szeptember elején meglátogattuk Közép-Európa legnagyobb mesterséges intelligencia témájú rendezvényét Budapesten, az AI Summit 2024 konferenciát. Bár az AI-t éri hideg is, meleg is, úgy gondoltuk szívesen véleményt formálunk a legújabb fejlesztésekről és trendekről, amelyek az AI jövőjét alakítják. Az esemény inspiráló volt, új ötletekkel gazdagodtunk, de volt olyan is, amiben eddigi tapasztalatainkat igazolta.
Ilyen volt az AI Summit 2024 Budapesten
A konferencia főbb témái
Nagyon sok hazai és nemzetközi cég képviselője tartott előadást, számos iparágat képviselve. Megosztották tapasztalataikat, milyen nehézségekbe ütköznek az útkeresés során, és milyen sikereket értek el eddig. Kitértek arra is, hogy milyen aggodalmaik, nyitott kérdéseik vannak ennek a technológiának a használatával kapcsolatban. Cégünk képviseletében a hozzánk legközelebb álló iparágak előadásait látogattuk meg, mint az egészségügy, pénzügy, és gyártástámogatás.
A legérdekesebb előadás
Az egyik legérdekesebb előadást egészségügy témában hallhattuk Papp Lászlótól a „Kvantum AI a rákdiagnosztikában” címmel. László felvázolta, hogy szakterületén belül milyen felhasználási területeken van létjogosultsága a AI-nak. Megtudhattuk, hogy a klasszikus gépi tanulás a PET CT vizsgálatok elemzése közben nem a legmegfelelőbb eszköz, ugyanis nincs elegendő minőségi vizsgálati anyag egy igazán hatékony modell betanításához. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a kvantum számítógépekre fejlesztett tanuló algoritmussal sokkal jobb eredményeket lehetne elérni, mivel nagyságrendekkel kevesebb vizsgálati anyagból is megoldható egy hatékony eszköz betanítása. Mindeközben kaptunk egy kis elméleti bevezetést is a kvantum számítógépek működésébe.
Az AI jelene, és saját tapasztalataink a konferenciáról
A Gartner által készített görbén láthatjuk az új technológiák által befutott várakozási diagrammot, azaz egy adott technológia elindul a népszerűvé válás útján, és amikor berobban a köztudatba, akkor nagyon gyorsan hatalmas várakozások jelennek meg az irányába.
A kezdeti sok drága és kevés eredményt hozó próbálkozás után azonban nagyon hamar kiábrándulnak belőle az emberek, mert nem hoz olyan gyorsan gyökeres változást, mint amire először számítottak. A csalódottság leküzdése után viszont megtalálja a helyét a technológia a világban. Megtanuljuk használni, és nagy része meg is valósul a várakozásoknak, ha nem is olyan gyorsan, és akkora mértékben, mint a korai szakaszban reméltük.
Az AI-nak leáldozott?
Ahogy az a görbén is látható, maga a Generatív AI már túl is van az első görbe csúcsán. Ez a hangulat több előadáson is érezhető volt. Mi úgy látjuk, hogy hamar túl fogunk jutni a kiábrándulás szakaszán is, hiszen már most több előadás is arról szólt, hogy hogyan érdemes hozzá állni ehhez a technológiához. Valóban értéket teremthetsz, és nagyon sok helyen óriási változásokat idézhetünk elő vele munkánk során. Ezeket kell megtalálni, és ott eredményeket elérni, nem pedig minden folyamatunkat és működésünket egy lépésben teljesen felforgatni.
Új technológiák és fejlesztések
Rengeteg jelenleg is zajló és részben futó feljesztésekről hallottunk előadást, amiket nagyon érdekesnek, ígéretesnek gondolunk. Kiemelnénk néhányat a teljesség igénye nélkül:
- A már említett kvantum rákdiagnosztikai eszköz
- Rák kezelés során a rákos sejtek gén összetételén alapuló gyógyszer javasló szoftver
- Hazai egészségügyi adatokon alapuló prevenciós szolgáltatások
- Banki szektorban káros tevékenységeket kereső megoldás
- Fejlesztést, prototipizálást támogató eszközök
- Arculattervező és design munkát gyorsító szoftverek
Az AI jövője és az ARTofINFO
Annak ellenére, hogy valahol most a hype csúcsán és a kiábrándulás kezdetén járunk, maga az AI legalább annyira megfogja változtatni világunkat, mint a mobiltelefonok elterjedése. Azonban nem egyik napról a másikra, teljesen felüldefiniálva a mostani világ működését, hanem folyamatosan, hosszabb időintervallumban elnyúlva változtatja meg, teszi jobbá életünket.
Izgalmas időszak elé nézünk az ARTofINFO-nál. Az új AI technológiák életciklusában eljött az idő, amikor már nem álmokat kergetünk, hanem ügyfeleink valós igényeinek megvalósítását tudjuk segíteni: megtalálni a legjobb AI megoldásokat és értéket teremtve be is vezetni őket a mindennapi feladatvégzésbe, ez által növelni a hatékonyságot és az ügyfeleik elégedettségét. Az új technológiák mielőbbi adaptálására, és a gyorsan változó üzleti igények követésére pedig már megtaláltuk a megfelelő nagyvállalati megoldást: a Mendix platformot.
Emellett kiemelten fontosnak tartjuk a munkavállalói tapasztalatok begyűjtését, és ütköztetését, hiszen a tapasztalatcsere és tudásmegosztás olyan értékek, amelyek cégünket erősítik és előre viszik.
Lépj a digitális fejlődés útjára!
Ha van valami konkrét kérdésed vagy érdekelne egy adott terület a szoftverfejlesztésben, vedd fel velünk a kapcsolatot még ma!